Szerkesztő:HG0SZA

Innen: HamWiki
HG0SZA: "Egy kis rádiózással kellemesebb a kirándulás!" (Kerek-kő, Zempléni-hg. 2007)

Szanyi Gergely vagyok, hívójelem: HG0SZA
1982-ben születem Nyíregyházán, jelenlegi QTHm Debrecen.

Rádióamatőr hobbi

Gyerek korom óta érdekelt a barkácsolás, különösen az elektronika.
A Rádiótechnika folyóirat nyomán ismerkedtem meg a rádiózással.
Az első PMR rádiót bizonyára én vettem meg az egyik elektronikai áruház nyitási akciójában. Évekig voltam lelkes tagja az akkoriban kibontakozó megszállott PMR-esek internetes közösségének. Egy „tokaji PMR DX expedíció” alkalmával ismerkedtem meg pár debreceni rádióssal, akik bátorítására később amatőr vizsgára szántam rá magam. A netről összeollózott segédanyagok és könyvek segítségével készültem a vizsgára, és első, sikeres, szabványos QSOm is a vizsgán volt. :)
2006 őszén én tettem először az „új rendszer” szerint CEPT Novice fokozatú vizsgát.
Főként a fónia üzemmódú forgalmazás, átjátszó rendszerek, nagy megbízhatóságú rádiós-hírközlési technológiák, különleges antennák, az amatőr-társak által mesélt régi történetek, és az általuk főzött bográcsos ételek kötik le az érdeklődésem. :)
73!