„QSL-lap” változatai közötti eltérés

Innen: HamWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
a (kategória)
 
(9 közbenső módosítás, amit 3 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
A QSL-lap a rádióamatőr '''összeköttetések igazolására''', illetve megfigyelések '''vételjellemzésére szolgáló''', rendszerint előrenyomtatott kártya.  
+
A '''QSL-lap''' a rádióamatőr ''összeköttetések igazolására'', illetve megfigyelések ''[[vételjellemzés]]ére'' szolgáló, rendszerint előrenyomtatott kártya.  
  
A QSL-lap igazolja, hogy egy adott összeköttetés valóban létrejött, az összeköttés megtalálható az ellenállomás forgalmi naplójában ( [[LOG]] ) is.  
+
A [[QSL]]-lap igazolja, hogy egy adott összeköttetés valóban létrejött, az összeköttés megtalálható az ellenállomás forgalmi naplójában ([[LOG]]) is.  
 
Ugyan egyre terjednek az [[elektronikus QSL-rendszerek]] is, ma még a QSL-lap az az igazolás, amelyet a [[rádióamatőr diplomák]]hoz mindenképpen elfogadnak.
 
Ugyan egyre terjednek az [[elektronikus QSL-rendszerek]] is, ma még a QSL-lap az az igazolás, amelyet a [[rádióamatőr diplomák]]hoz mindenképpen elfogadnak.
  
9. sor: 9. sor:
  
* saját állomás [[hívójel]]e, amellyel az összeköttetés létrejött
 
* saját állomás [[hívójel]]e, amellyel az összeköttetés létrejött
* operátor neve
+
* az operátor neve
* saját állomás földrajzi helye ( [[QTH lokátor]] )
+
* saját állomás földrajzi helye ([[QTH lokátor]])
* a partner [[hívójel]]e ( ''To radio:'', ''Confirming QSO with:'' )
+
* a partner [[hívójel]]e (''To radio:'', ''Confirming QSO with:'')
 
* az összeköttetés dátuma  
 
* az összeköttetés dátuma  
* az összeköttetés időpontja (UT / GMT-ben)  
+
* az összeköttetés időpontja ([[UT]] / GMT-ben)  
* frekvencia vagy sáv ( ''Band'', ''Freq'', ''kHz'', ''MHz'', ''GHz'' )
+
* frekvencia vagy sáv (''Band'', ''Freq'', ''kHz'', ''MHz'', ''GHz'' )
* alkalmazott adásmód(ok) ( ''Mode'', ''Type'', ''Two-way'', ''2-way'' )
+
* alkalmazott [[adásmód]](ok) (''Mode'', ''Type'')
* az ellenállomás jeleinek vételjellemzése az adott adásmódnak megfelő sztenderd skálán ( pl. ''RS'' / ''RST'' / ''RSV'' stb. )  
+
* az ellenállomás jeleinek [[vételjellemzés]]e az adott adásmódnak megfelelő skálán (pl. ''RS'' / ''RST'' / ''RSV'' stb.)  
* annak jelölése, hogy az összeköttetés mindkét irányban ugyanazon a sávon és üzemmódban történt ( ''two-way'', ''2-way'', ''2x'' )  
+
* annak jelölése, hogy az összeköttetés mindkét irányban ugyanazon a sávon és üzemmódban történt (''two-way'', ''2-way'', ''2x'') vagy esetleg keresztsávos összeköttetés volt (''crossband'').
* az igazolás hitelesítése ( aláírás, digitális aláírás, hitelesítő bélyegző )  
+
* az igazolás hitelesítése (aláírás, digitális aláírás, hitelesítő bélyegző)  
 +
 
Ezen kötelező tartalmi elemeken kívül a QSL-lapon gyakorta szerepelnek egyéb adatok, információk az állomásról, a használt berendezésekről, az operátorról, illetve az állomás helyéről.  
 
Ezen kötelező tartalmi elemeken kívül a QSL-lapon gyakorta szerepelnek egyéb adatok, információk az állomásról, a használt berendezésekről, az operátorról, illetve az állomás helyéről.  
  
* WAZ/ARRL/CQ zóna ( 15 )
+
* [[WAZ]]/[[ARRL zóna|ARRL]]/[[CQ zóna]] (15)
* ITU zóna ( 28 )
+
* [[ITU zóna]] (28)
 
* a partner hogyan küldhet lapot  
 
* a partner hogyan küldhet lapot  
** [[Direkt lapküldés]]-hez postacím,  
+
** [[Direkt lapküldés]]hez postacím,  
 
** [[QSL-menedzser]] címe ''via'' vagy  
 
** [[QSL-menedzser]] címe ''via'' vagy  
 
** [[QSL-iroda]]n keresztül: ''via bureau''
 
** [[QSL-iroda]]n keresztül: ''via bureau''
 
* klubtagság
 
* klubtagság
 
* megszerzett diplomák
 
* megszerzett diplomák
* vevő ( ''Rx:'' ), adó ( ''Tx:'' ) , adó-vevő ( ''Tcvr:'' ) típusa, kimenőteljesítménye ( ''Pwr:'' )  
+
* vevő (''Rx:''), adó (''Tx:'') , adó-vevő (''Tcvr:'') típusa, kimenőteljesítménye (''Pwr:'')
* személyes jókívánság ( ''vy 73!'', ''CUAGN'' )  
+
* információ az antennáról (''Ant:'')
* a partneredtől már megkapott QSL megköszönése ( ''Tnx QSL'' ) vag QSL kérése ( ''Pse QSL'' )
+
* személyes jókívánság (''[[vy]] [[73]]!'', ''[[CUAGN]]'')  
 +
* a partnertől már megkapott QSL-lap megköszönése (''Tnx QSL'') vag lap kérése (''Pse QSL'')
  
== Formája, tervezése, nyomtatása ==
 
== Formája, tervezése, nyomtatása ==
38. sor: 40. sor:
 
A QSL-lap gyakorta fényképes képeslap-jellegű, de a célnak egyszerű egyoldalas, az összeköttetés adatainak igazolására szorítkozó lapok is megfelelnek.  
 
A QSL-lap gyakorta fényképes képeslap-jellegű, de a célnak egyszerű egyoldalas, az összeköttetés adatainak igazolására szorítkozó lapok is megfelelnek.  
 
A QSL-lap méretére, formájára  vonatkozóan nincs megkötés, azonban leggyakoribb, és de facto sztenderdnek mondható a 90x140 mm méretű, vagy ekkora méretre hajtott lap.  
 
A QSL-lap méretére, formájára  vonatkozóan nincs megkötés, azonban leggyakoribb, és de facto sztenderdnek mondható a 90x140 mm méretű, vagy ekkora méretre hajtott lap.  
Az ettől eltérő méretű lapok kezelése, illetve továbbítása nehézségeket okoz ( pl. lap meggyűrődik vagy más lapok között eltűnik ).
+
Az ettől eltérő méretű lapok kezelése, illetve továbbítása nehézségeket okoz (pl. lap meggyűrődik vagy más lapok között eltűnik).
  
A QSL-lapot az amatőr maga is megtervezheti rajzoló, szövegszerkesztő programmal.  
 
A QSL-lapot az amatőr maga is megtervezheti rajzoló, szövegszerkesztő programmal.  
Célszerű előtte alaposan megismerni a már forgalomban lévő lapokat ( ezek interneten, könyvekben, amatőrtársaknál, rádióklubokban fellelhetők ).  
+
Célszerű előtte alaposan megismerni a már forgalomban lévő lapokat (ezek interneten, könyvekben, amatőrtársaknál, rádióklubokban fellelhetők).  
  
A címkék használata esetén úgy kell megtervezni a felragasztás helyét, hogy az aláírás érintse a címkét is és egy része az alap QSL lapra essen. Használható kisméretű körbélyegző is a címke hitelesítésére.  
 
Ha igazán szép ( pl. fényképes, full-color ) és főleg nagymennyiségű lapra van szükség, akkor nyomdához kell fordulni ( nem hátrány, ha véletlenül rádióamatőr a nyomdász :).  
+
Ha igazán szép (pl. fényképes, full-color) és főleg nagymennyiségű lapra van szükség, akkor nyomdához kell fordulni (nem hátrány, ha véletlenül rádióamatőr a nyomdász :).  
 
Ha a lap anyagát hajlékonylemezen, vagy e-mail mellékletben kapja a nyomda, feltétlenül csatolni kell a használt fontokat is.  
 
Ha a lap anyagát hajlékonylemezen, vagy e-mail mellékletben kapja a nyomda, feltétlenül csatolni kell a használt fontokat is.  
 
Gyakran előfordul, hogy a nyomda számítógépén nincs meg a használt font, vagy más néven szerepel.  
 
Gyakran előfordul, hogy a nyomda számítógépén nincs meg a használt font, vagy más néven szerepel.  
66. sor: 68. sor:
 
Szerepeljen a dátum, az időpont, a használt sáv, vagy frekvencia, a használt üzemmód és az adott riport.  
 
Szerepeljen a dátum, az időpont, a használt sáv, vagy frekvencia, a használt üzemmód és az adott riport.  
  
Sok összeköttetést létesítő vagy versenyző amatőrnek célszerű úgy kialakítana a lapját, hogy ( egy hívójellel létesített ) több ( 3..6 ) összeköttetés adatai is elférjenek rajta.  
+
Sok összeköttetést létesítő vagy versenyző amatőrnek célszerű úgy kialakítana a lapját, hogy (egy hívójellel létesített) több (3..6) összeköttetés adatai is elférjenek rajta.  
 
Ez megint csak költségcsökkentést jelent.  
 
Ez megint csak költségcsökkentést jelent.  
 
A számítógéppel történő nyomtatás nagy szabadságot és rugalmasságot biztosít az amatőrnek a téren is.  
 
A számítógéppel történő nyomtatás nagy szabadságot és rugalmasságot biztosít az amatőrnek a téren is.  
  
Az aláírásnak legyen hely, valamint pár szó, melyben az amatőr megköszöni az összeköttetést; illetve kéri vagy köszöni a partner QSL lapját ( Pse / Tnx QSL ).  
+
Az aláírásnak legyen hely, valamint pár szó, melyben az amatőr megköszöni az összeköttetést; illetve kéri vagy köszöni a partner QSL lapját (Pse / Tnx QSL).  
  
Mivel nem rádióamatőr sávon történik a QSL-lap továbbítása, ezért nem vonatkoznak rá a rádióamatőr forgalomban érvényes szigorú megszorítások.  
 
Mivel nem rádióamatőr sávon történik a QSL-lap továbbítása, ezért nem vonatkoznak rá a rádióamatőr forgalomban érvényes szigorú megszorítások.  
A lapon szerepelhet a támogató ( szponzor ) reklámja, pikáns fotó vagy grafika, vallási témájú tartalom.  
+
A lapon szerepelhet a támogató (szponzor) reklámja, pikáns fotó vagy grafika, vallási témájú tartalom.  
  
== Kitöltése ==
 
== Kitöltése ==
90. sor: 92. sor:
  
[[Rádióstalálkozók]]on szokás - névjegy helyett/mellett - lapot cserélni.
 
[[Rádióstalálkozók]]on szokás - névjegy helyett/mellett - lapot cserélni.
 +
 +
== Galéria ==
 +
 +
[[Kép:QSL-lap HG9IEG.png]]
 +
 +
Egyoldalas, jobb oldalon visszahajtható / levágható névjegy.
 +
 +
----
 +
 +
[[Kép:QSL-lap HCS 02.jpg]]
 +
 +
[[Kép:QSL-lap HCS.jpg]]
 +
 +
Kétoldalas, a [[HCS]] diplomához.
 +
 +
----
 +
 +
[[Kép:QSL-lap OM9JP.jpg]]
 +
 +
Egyoldalas, a látogatás alkalmából üzemeltetett speciális állomás lapja.
 +
 +
 +
 +
[[Kategória:Rádióamatőr alapismeretek]]

A lap jelenlegi, 2006. október 9., 12:33-kori változata

A QSL-lap a rádióamatőr összeköttetések igazolására, illetve megfigyelések vételjellemzésére szolgáló, rendszerint előrenyomtatott kártya.

A QSL-lap igazolja, hogy egy adott összeköttetés valóban létrejött, az összeköttés megtalálható az ellenállomás forgalmi naplójában (LOG) is. Ugyan egyre terjednek az elektronikus QSL-rendszerek is, ma még a QSL-lap az az igazolás, amelyet a rádióamatőr diplomákhoz mindenképpen elfogadnak.

Tartalma

A QSL-lapon mindenképpen szerepelnek az alábbiak:

  • saját állomás hívójele, amellyel az összeköttetés létrejött
  • az operátor neve
  • saját állomás földrajzi helye (QTH lokátor)
  • a partner hívójele (To radio:, Confirming QSO with:)
  • az összeköttetés dátuma
  • az összeköttetés időpontja (UT / GMT-ben)
  • frekvencia vagy sáv (Band, Freq, kHz, MHz, GHz )
  • alkalmazott adásmód(ok) (Mode, Type)
  • az ellenállomás jeleinek vételjellemzése az adott adásmódnak megfelelő skálán (pl. RS / RST / RSV stb.)
  • annak jelölése, hogy az összeköttetés mindkét irányban ugyanazon a sávon és üzemmódban történt (two-way, 2-way, 2x) vagy esetleg keresztsávos összeköttetés volt (crossband).
  • az igazolás hitelesítése (aláírás, digitális aláírás, hitelesítő bélyegző)

Ezen kötelező tartalmi elemeken kívül a QSL-lapon gyakorta szerepelnek egyéb adatok, információk az állomásról, a használt berendezésekről, az operátorról, illetve az állomás helyéről.

  • WAZ/ARRL/CQ zóna (15)
  • ITU zóna (28)
  • a partner hogyan küldhet lapot
  • klubtagság
  • megszerzett diplomák
  • vevő (Rx:), adó (Tx:) , adó-vevő (Tcvr:) típusa, kimenőteljesítménye (Pwr:)
  • információ az antennáról (Ant:)
  • személyes jókívánság (vy 73!, CUAGN)
  • a partnertől már megkapott QSL-lap megköszönése (Tnx QSL) vag lap kérése (Pse QSL)

Formája, tervezése, nyomtatása

A QSL-lap gyakorta fényképes képeslap-jellegű, de a célnak egyszerű egyoldalas, az összeköttetés adatainak igazolására szorítkozó lapok is megfelelnek. A QSL-lap méretére, formájára vonatkozóan nincs megkötés, azonban leggyakoribb, és de facto sztenderdnek mondható a 90x140 mm méretű, vagy ekkora méretre hajtott lap. Az ettől eltérő méretű lapok kezelése, illetve továbbítása nehézségeket okoz (pl. lap meggyűrődik vagy más lapok között eltűnik).

A QSL-lapot az amatőr maga is megtervezheti rajzoló, szövegszerkesztő programmal. Célszerű előtte alaposan megismerni a már forgalomban lévő lapokat (ezek interneten, könyvekben, amatőrtársaknál, rádióklubokban fellelhetők).

A címkék használata esetén úgy kell megtervezni a felragasztás helyét, hogy az aláírás érintse a címkét is és egy része az alap QSL lapra essen. Használható kisméretű körbélyegző is a címke hitelesítésére.

Ha igazán szép (pl. fényképes, full-color) és főleg nagymennyiségű lapra van szükség, akkor nyomdához kell fordulni (nem hátrány, ha véletlenül rádióamatőr a nyomdász :). Ha a lap anyagát hajlékonylemezen, vagy e-mail mellékletben kapja a nyomda, feltétlenül csatolni kell a használt fontokat is. Gyakran előfordul, hogy a nyomda számítógépén nincs meg a használt font, vagy más néven szerepel. Ilyenkor a számítógép az általa legközelebbi, hasonlónak ítélt betűkkel helyettesíti, a sokszori kísérletezés után megfelelőnek talált betűtípust. Az eredmény: nem úgy fog kinézni a lap, mint az elképzelt. Jó megoldás, ha a végleges tervről készül egy 1:1 méretű papír nyomat és azt is megkapja a nyomda.

Ha a QSL lap végleges formáját nem az amatőr tervezi meg, akkor feltétlenül ragaszkodjon a "kefelenyomat" megtekintéséhez. Mivel számos, az átlag nyomdász számára ismeretlen jelentésű kód szerepel a lapon, gyakran keletkeznek szedési hibák, és nagyon kellemetlen az, ha 5000 db QSL lapon egyenként kell javítani valami elírt diplomanevet, vagy rossz QTH-t.

A QSL-lapodon mindenek előtt legyen rajta az állomás hívójele, jó nagy betűkkel. Nem ajánlott különleges, olvashatatlan betűt használata. A hívójel legyen azonnal felismerhető és értelmezhető. Ha az összeköttetés adatai nem az első oldalon vannak, akkor ezen a másik oldalon is szerepeljen a hívójel, minden egyéb szövegnél nagyobb méretű betűkkel. Ez különösen fontos, amikor QSL intézőn keresztül továbbítódik a lap.

Az összeköttetések adatait célszerű egy jól áttekinthető táblázatban elhelyezni. A címzett állomás hívójele vagy a táblázat bal oldali első mezőjében legyen, vagy a táblázat felett. Legyen elegendő hely a hívójel valamint az esetleges QSL manager hívójelének beírására. Szerepeljen a dátum, az időpont, a használt sáv, vagy frekvencia, a használt üzemmód és az adott riport.

Sok összeköttetést létesítő vagy versenyző amatőrnek célszerű úgy kialakítana a lapját, hogy (egy hívójellel létesített) több (3..6) összeköttetés adatai is elférjenek rajta. Ez megint csak költségcsökkentést jelent. A számítógéppel történő nyomtatás nagy szabadságot és rugalmasságot biztosít az amatőrnek a téren is.

Az aláírásnak legyen hely, valamint pár szó, melyben az amatőr megköszöni az összeköttetést; illetve kéri vagy köszöni a partner QSL lapját (Pse / Tnx QSL).

Mivel nem rádióamatőr sávon történik a QSL-lap továbbítása, ezért nem vonatkoznak rá a rádióamatőr forgalomban érvényes szigorú megszorítások. A lapon szerepelhet a támogató (szponzor) reklámja, pikáns fotó vagy grafika, vallási témájú tartalom.

Kitöltése

Az adatok beírhatók kézzel, golyóstollal, filctollal, de sohasem ceruzával.

Jól olvashatóan, "szépen" célszerű írni, hiszen a partnerek, valamint a lapok továbbításában résztvevő önkéntesek és QSL intézők idejét rabolja, amikor a nehezen olvasható írást kell megfejteniük. Soha nem szabad javítani az adatokon, a hívójelen. A javított QSL lapokat nem fogadják el diplomakérvényekben, így felesleges elküldeni, hiszen csak egy értéktelen papírdarab a partner számára. Új lapot kell kitölteni.

Egyéb

A QSL-lapokat postai úton (Direkt lapküldés) vagy QSL-irodan keresztül szokás elküldeni, illetve rádióstalálkozókon személyesen átadni. Egy partnernek általában elegendő sávonként és üzemmódonként egy lapot küldeni, azonban a partner kifejezett kérésére illendő olyankor is lapot küldeni, ha adott sávú és üzemmódú összeköttetésről már kapott korábban igazolólapot.

Rádióstalálkozókon szokás - névjegy helyett/mellett - lapot cserélni.

Galéria

QSL-lap HG9IEG.png

Egyoldalas, jobb oldalon visszahajtható / levágható névjegy.

QSL-lap HCS 02.jpg

QSL-lap HCS.jpg

Kétoldalas, a HCS diplomához.

QSL-lap OM9JP.jpg

Egyoldalas, a látogatás alkalmából üzemeltetett speciális állomás lapja.