LOG

Innen: HamWiki
A lap korábbi változatát látod, amilyen HA5CQZ (vitalap | közreműködések) 2006. augusztus 30., 12:22-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Elektronikus LOG ismert adatformátumai)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A rádióamatőrök összeköttetéseikről forgalmi naplót (LOG) vezetnek.

Klasszikus LOG formanyomtatvány
Számítógépes LOG vezető program

A LOG szerepe

  • zavar, vagy más jellegű bejelentés esetén a hatóság visszamenőleg adatokat nyerhessen a rádióamatőr tevékenységéről.
  • a rádióamatőr vissza tudja keresni összeköttéseit és ezek alapján sor kerülhessen a rádióamatőr összeköttetések igazolására, akár évek, évtizedek elteltével is.
  • versenyeken a beküldött LOG alapján értékeli a versenyt szervező bizottság a rádióamatőrt. A LOGüok felhasználásával tudnak rangsorolni, eredményt számítani, szúrópróba-szerűen ellenőrizni. Az ellenőrzés a LOG-ok összehasonlításával történik. Ezért nemcsak a versenyben résztvevőknek kell beküldeni a LOG-ot, hanem illik a versenyen résztvevő rádióamatőrökkel összeköttetést létesítő állomásoknak is úgynevezett kontroll LOG-ot beküldeni.

A LOG formája

A forgalmi napló formájára vonatkozóan nincs előírás, a LOG lehet papír alapú vagy számítógépen vezetett (elektronikus).

Elektronikus LOG ismert adatformátumai

  • Text vagy ASCII a legrégibb formátum, normál szöveg
  • ADIF (Amateur Data Interchange Format) - ez napjainkban a legelterjedtebb formátum, az eQSL.cc rendszer is ezt használja (lásd még Elektronikus QSL-rendszerek)
  • Cabrillo - ARRL adatformátuma
  • EDI (Electronic Data Interchange) IARU LOG formátum URH versenyekhez
  • STF - DARC formátuma

Jogszabály rendelkezései

A jelenleg hatályos magyarországi szabályozás - 6/2006. (V.17.) IHM rendelet - a következőket írja elő:

17. §

  1. A rádióamatőr forgalmi naplót köteles vezetni, és azt az utolsó bejegyzéstől számított 5 évig megőrizni. A forgalmi naplóban összeköttetésenként legalább az alábbi adatokat kell naprakészen feltüntetni:
  2. Átjátszó állomás használata esetén a forgalmi naplóba elegendő az átjátszón való forgalmazás tényét, kezdetét és végét beírni.
  3. Mozgó amatőrállomás és különleges amatőrállomás forgalmáról - a versenyállomás vagy alkalmi amatőrállomás esetének kivételével - nem kell forgalmi naplót vezetni.

Lásd: Elektronikus QSL-rendszerek.