„LOG” változatai közötti eltérés

Innen: HamWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
a (+ belső link)
 
(23 közbenső módosítás, amit 5 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
A rádióamatőrök összeköttetéseikről forgalmi naplót (LOG) vezetnek.
+
A [[rádióamatőr]]ök összeköttetéseikről '''forgalmi naplót''' (LOG) vezetnek.
  
A LOG szerepe kettős. Az egyik, hogy zavar- vagy más jellegű bejelentés esetén a hatóság visszamenőleg adatokat nyerhessen a rádióamatőr tevékenységéről. A másik, hogy a rádióamatőr vissza tudja keresni összeköttéseit és ezek alapján sor kerülhessen a a rádióamatőr összeköttetések igazolására, akár évek, évtizedek elteltével is.
+
[[Kép:LOG lapja.jpg|thumb|right|Klasszikus LOG formanyomtatvány]]
 +
[[Kép:Computer log.jpg|thumb|right|Számítógépes LOG vezető program]]
  
A forgalmi napló formájára vonatkozóan nincs előírás, a LOG lehet papír-alapú vagy számítógépen vezetett (elektronikus).
+
== A LOG szerepe ==
  
A jelenleg hatályos magyarországi szabályozás - 6/2006. (V.17.) IHM rendelet a következőket írja elő:
+
* zavar, vagy más jellegű bejelentés esetén a [[Rádióamatőr szolgálatot felügyelő hatóság|hatóság]] visszamenőleg adatokat nyerhessen a rádióamatőr tevékenységéről.
 +
* a rádióamatőr vissza tudja keresni [[Összeköttetés létesítése|összeköttéseit]] és ezek alapján sor kerülhessen a  rádióamatőr [[Összeköttetések igazolása (QSL)|összeköttetések igazolására]], akár évek, évtizedek elteltével is.
 +
* [[versenyek]] után a beküldött LOG alapján értékeli a versenyszervező bizottság a rádióamatőr versenyben nyújtott teljesítményét. A LOG-ok felhasználásával nyílik lehetőség az értékelésre, rangsorolásra, eredményszámításra, szúrópróba-szerű ellenőrzésre. Az ellenőrzés a LOG-ok adatainak összehasonlításával történik. Ezért nem csak a versenyben értékelésre törekvő résztvevőknek kell beküldenie LOG-ot, erősen ajánlatos a versenyben résztvevő összes rádióamatőrnek LOG-ot küldenie. Azon állomások, akik nem kívánják értékeltetni magukat, ''kontroll LOG - CHECKLOG''-ot küldjenek.
 +
 
 +
== A LOG formája ==
 +
 
 +
A forgalmi napló ''formájára'' vonatkozóan nincs előírás, a LOG lehet papír alapú vagy számítógépen vezetett (elektronikus, [[LOG-vezető programok]]).
 +
 
 +
A LOG tartalmát jogszabály írja elő, lásd lejjebb!
 +
 
 +
=== Elektronikus LOG ismert adatformátumai ===
 +
 
 +
* '''Text''' vagy '''ASCII''' a legrégibb ''formátum'', meghatározott formátumú és tartalmú normál szöveg, általában csereszabatos a különböző LOG programok között. Speciális változata a JARL formátum, ezt azonban az utóbbi időben Cabrillo loggal lehet helyettesíteni.
 +
* '''[http://www.hosenose.com/adif ADIF]''' (Amateur Data Interchange Format) - ez napjainkban a legelterjedtebb segéd-formátum, általában csereszabatos a különböző LOG programok között. Az [http://www.eqsl.cc eQSL.cc] rendszer is ezt használja (lásd még [[Elektronikus QSL-rendszerek]]).
 +
* '''[http://www.kkn.net/~trey/cabrillo Cabrillo]''' - ARRL adatformátum, rendezett szöveg (text) fájl, ritka kivétellel a rövidhullámú versenylogok általános formátuma. Általában csereszabatos a különböző LOG programok között. Néhány klónja létezik, ezek azonban csak a fej-blokkban térnek el, a QSO-blokk megfelel az eredeti Cabrillo specifikációnak. A klónokat kérő szervezők megadják fej-blokk formátumot. Kivételek is előfordulnak, noha a logot Cabrillo-nak nevezik. Ezekben az esetekben a teljes formátumot meghatározzak, ezek hasonlóak a Cabrillo specifikációhoz, de nem felelnek meg az eredeti  Cabrillo formátumban meghatározottaknak.
 +
* '''[ftp://ftp.funet.fi/pub/ham/vhf-work/reg1_110.zip EDI]''' (Electronic Data Interchange) IARU LOG formátum [[URH]] [[versenyek]]hez
 +
* '''STF''' - DARC formátuma. Német, svájci versenyekhez kötődik, de a előfordul, hogy nem kötelező a használata, Cabrillo loggal helyettesíthető. Udvariassági okokból viszont célszerű ilyen formátumot küldeni, ha más formátumra is lehetőség lenne. Általában csereszabatos egyes LOG programok között.
 +
* '''[http://www.creativyst.com/Doc/Articles/CSV/CSV01.htm#FileFormat CSV]''' - Táblázatkezelő program(ok) fájlformátum, az ARRL LoTW feltöltéshez használják. '''Ajánlatos, hogy csereszabatos legyen minden logprogram között, ez azonban a programfejlesztők döntésén múlik. A CSV a logba írt összes adatot viszi magával, míg az összes többi formátum csak meghatározott elemek szerint összeállított adatkivonat.''' Vonatkozik ez az ADIF formátumra is, bizonyos logban rögzített adatokat nem tartalmaz.
 +
* '''Speciális LOG formátumok''' - Meglehetősen ritka kivételek, a teljes LOG specifikációt megadják. Az elterjedt LOG programokat tekintve nem csereszabatosak. Esetleg speciális LOG programot írnak ezen formátumok létrehozására. E programok általában nem tartalmazzák a trx kontroll elemeket, a formátum konverziókat, importokat, ezért használatuk erősen korlátozott.
 +
* '''Logprogram saját formátuma''' - programonként eltérő, csak azonos programhoz használható.
 +
 
 +
== Jogszabály rendelkezései ==
 +
 
 +
A jelenleg hatályos magyarországi szabályozás - 6/2006. (V.17.) IHM rendelet - a következőket írja elő:
  
 
17. §
 
17. §
11. sor: 35. sor:
 
# A rádióamatőr forgalmi naplót köteles vezetni, és azt az utolsó bejegyzéstől számított 5 évig megőrizni. A forgalmi naplóban összeköttetésenként legalább az alábbi adatokat kell naprakészen feltüntetni:
 
# A rádióamatőr forgalmi naplót köteles vezetni, és azt az utolsó bejegyzéstől számított 5 évig megőrizni. A forgalmi naplóban összeköttetésenként legalább az alábbi adatokat kell naprakészen feltüntetni:
 
#* dátum;
 
#* dátum;
#* forgalmazás megkezdésének ideje (egyeztetett világidő, UTC szerint);
+
#* forgalmazás megkezdésének ideje (egyeztetett világidő, [[UTC]] szerint);
#* ellenállomás hívójele;
+
#* ellenállomás [[hívójel]]e;
#* frekvencia, adásmód;
+
#* [[Rádióamatőr sávok|frekvencia]], [[Rádióamatőr üzemmódok|adásmód]];
#* összeköttetés minőségi jellemzői (R S T).
+
#* összeköttetés [[vétel jellemzése|minőségi jellemzői]] (R S T).
# Átjátszó állomás használata esetén a forgalmi naplóba elegendő az átjátszón való forgalmazás tényét, kezdetét és végét beírni.
+
# [[Átjátszó]] állomás használata esetén a forgalmi naplóba elegendő az átjátszón való forgalmazás tényét, kezdetét és végét beírni.
# Mozgó amatőrállomás és különleges amatőrállomás forgalmáról - a versenyállomás alkalmi amatőrállomás esetének kivételével - nem kell forgalmi naplót vezetni.
+
# Mozgó amatőrállomás és különleges amatőrállomás forgalmáról - a versenyállomás vagy alkalmi amatőrállomás esetének kivételével - nem kell forgalmi naplót vezetni.
 +
 
 +
'''Megjegyzés:''' A jogszabály csak a logvezetés alapkövetelményeit rögzíti. Számos okból szükséges lehet vagy ajánlott lényegesen több, az összeköttetés jellemzőire vagy tartalmára vonatkozó, továbbá egyéb járulékos adatot, észrevételt a logban rögzíteni.
 +
 
 +
Lásd: [[Elektronikus QSL-rendszerek]], [[LOG-vezető programok]].
 +
 
 +
[[Kategória:Rádióamatőr alapismeretek]]

A lap jelenlegi, 2010. március 16., 20:39-kori változata

A rádióamatőrök összeköttetéseikről forgalmi naplót (LOG) vezetnek.

Klasszikus LOG formanyomtatvány
Számítógépes LOG vezető program

A LOG szerepe

  • zavar, vagy más jellegű bejelentés esetén a hatóság visszamenőleg adatokat nyerhessen a rádióamatőr tevékenységéről.
  • a rádióamatőr vissza tudja keresni összeköttéseit és ezek alapján sor kerülhessen a rádióamatőr összeköttetések igazolására, akár évek, évtizedek elteltével is.
  • versenyek után a beküldött LOG alapján értékeli a versenyszervező bizottság a rádióamatőr versenyben nyújtott teljesítményét. A LOG-ok felhasználásával nyílik lehetőség az értékelésre, rangsorolásra, eredményszámításra, szúrópróba-szerű ellenőrzésre. Az ellenőrzés a LOG-ok adatainak összehasonlításával történik. Ezért nem csak a versenyben értékelésre törekvő résztvevőknek kell beküldenie LOG-ot, erősen ajánlatos a versenyben résztvevő összes rádióamatőrnek LOG-ot küldenie. Azon állomások, akik nem kívánják értékeltetni magukat, kontroll LOG - CHECKLOG-ot küldjenek.

A LOG formája

A forgalmi napló formájára vonatkozóan nincs előírás, a LOG lehet papír alapú vagy számítógépen vezetett (elektronikus, LOG-vezető programok).

A LOG tartalmát jogszabály írja elő, lásd lejjebb!

Elektronikus LOG ismert adatformátumai

  • Text vagy ASCII a legrégibb formátum, meghatározott formátumú és tartalmú normál szöveg, általában csereszabatos a különböző LOG programok között. Speciális változata a JARL formátum, ezt azonban az utóbbi időben Cabrillo loggal lehet helyettesíteni.
  • ADIF (Amateur Data Interchange Format) - ez napjainkban a legelterjedtebb segéd-formátum, általában csereszabatos a különböző LOG programok között. Az eQSL.cc rendszer is ezt használja (lásd még Elektronikus QSL-rendszerek).
  • Cabrillo - ARRL adatformátum, rendezett szöveg (text) fájl, ritka kivétellel a rövidhullámú versenylogok általános formátuma. Általában csereszabatos a különböző LOG programok között. Néhány klónja létezik, ezek azonban csak a fej-blokkban térnek el, a QSO-blokk megfelel az eredeti Cabrillo specifikációnak. A klónokat kérő szervezők megadják fej-blokk formátumot. Kivételek is előfordulnak, noha a logot Cabrillo-nak nevezik. Ezekben az esetekben a teljes formátumot meghatározzak, ezek hasonlóak a Cabrillo specifikációhoz, de nem felelnek meg az eredeti Cabrillo formátumban meghatározottaknak.
  • EDI (Electronic Data Interchange) IARU LOG formátum URH versenyekhez
  • STF - DARC formátuma. Német, svájci versenyekhez kötődik, de a előfordul, hogy nem kötelező a használata, Cabrillo loggal helyettesíthető. Udvariassági okokból viszont célszerű ilyen formátumot küldeni, ha más formátumra is lehetőség lenne. Általában csereszabatos egyes LOG programok között.
  • CSV - Táblázatkezelő program(ok) fájlformátum, az ARRL LoTW feltöltéshez használják. Ajánlatos, hogy csereszabatos legyen minden logprogram között, ez azonban a programfejlesztők döntésén múlik. A CSV a logba írt összes adatot viszi magával, míg az összes többi formátum csak meghatározott elemek szerint összeállított adatkivonat. Vonatkozik ez az ADIF formátumra is, bizonyos logban rögzített adatokat nem tartalmaz.
  • Speciális LOG formátumok - Meglehetősen ritka kivételek, a teljes LOG specifikációt megadják. Az elterjedt LOG programokat tekintve nem csereszabatosak. Esetleg speciális LOG programot írnak ezen formátumok létrehozására. E programok általában nem tartalmazzák a trx kontroll elemeket, a formátum konverziókat, importokat, ezért használatuk erősen korlátozott.
  • Logprogram saját formátuma - programonként eltérő, csak azonos programhoz használható.

Jogszabály rendelkezései

A jelenleg hatályos magyarországi szabályozás - 6/2006. (V.17.) IHM rendelet - a következőket írja elő:

17. §

  1. A rádióamatőr forgalmi naplót köteles vezetni, és azt az utolsó bejegyzéstől számított 5 évig megőrizni. A forgalmi naplóban összeköttetésenként legalább az alábbi adatokat kell naprakészen feltüntetni:
  2. Átjátszó állomás használata esetén a forgalmi naplóba elegendő az átjátszón való forgalmazás tényét, kezdetét és végét beírni.
  3. Mozgó amatőrállomás és különleges amatőrállomás forgalmáról - a versenyállomás vagy alkalmi amatőrállomás esetének kivételével - nem kell forgalmi naplót vezetni.

Megjegyzés: A jogszabály csak a logvezetés alapkövetelményeit rögzíti. Számos okból szükséges lehet vagy ajánlott lényegesen több, az összeköttetés jellemzőire vagy tartalmára vonatkozó, továbbá egyéb járulékos adatot, észrevételt a logban rögzíteni.

Lásd: Elektronikus QSL-rendszerek, LOG-vezető programok.