„EchoLink” változatai közötti eltérés

Innen: HamWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
 
 
(9 közbenső módosítás, amit 2 másik szerkesztő végzett, nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
#ÁTIRÁNYÍTÁS [[EchoLink - számítógépről használva]]
+
== Az EchoLink felépítése és működése ==
 +
 
 +
Az EchoLink alapja az internetes [[VoIP]] technológia, amely segítségével elemi állomásokat kapcsolhatunk össze. Ez az „elemi állomás” lehet akár egy meglévő rádióamatőr átjátszó is. Ezáltal ilyen EchoLink-es hívás rádiófrekvencián bármely a rendszerbe kapcsolt átjátszón kimehet a rádióamatőr kézirádiója felé, továbbá a rádióamatőr a kézikészülékéről is tud kezdeményezni EchoLink-en távolsági hívást, hiszen azt az állomást (végpontot vagy fónia átjátszót), amelyhez kapcsolódni kíván, [[DTMF]] kód segítségével meg tudja adni. A beszélgetés végével szintén egy speciális DTMF kódot beütve lebont az átjátszók közötti kapcsolat.
 +
 
 +
[[Kép:EchoLink mukodese.jpg]]
 +
 
 +
== Az Echolink szerepe ==
 +
 
 +
Az EchoLink egyre fontosabb szerepet játszik az USA (ARES, RACES) és az Indiai óceán térségében a katasztrófa-elhárításban.
 +
Első alkalommal 2003-ban építettek olyan ideiglenes rendszert, amely egy floridai hurrikán okozta, emberáldozatokkal és óriási anyagi károkkal járó vészhelyzet felszámolásában, mentésben és humanitárius feladatok ellátásában vett részt.
 +
 
 +
Magyarországon talán kevésbé ismeretes, hogy a nagy időjárási természeti csapások az USA délkeleti atlanti partvidékéről, valamint Mexikói öböl térségéből indulnak és elérhetik a kanadai határt is. A rendkívüli időjárási jelenségek összeomlaszthatják a teljes infrastruktúrát, így a hírközlést és villamos energiaellátást is.
 +
 
 +
Az EchoLink szerepvállalása ilyen esetekben nem tűnik igazán esélyesnek, hiszen az energiaellátás megszűntével leállnak a számítógépek, lemerülnek a laptopok. A rendszert ezért a következőképpen alakították ki:
 +
 
 +
# A katasztrófasújtott terület peremén találhatóak működő telefonvonalak.
 +
# Ezekre a pontokra hordozható [[átjátszó]]kat telepítettek EchoLink kapcsolattal, s felszabadítottak egy mögöttes konferencia szervert, külön erre a célra.
 +
# A területen elsődleges felderítést és a mentést végző [[rádióamatőr]]ök kézirádiók segítségével tartották a kapcsolatot az [[átjátszó]]kkal, amelyek az egész országban (világon) figyelhetővé tették a rádióforgalmat.
 +
 
 +
Az információk alapján kaptak képet a civil szervezetek, segélyközpontok, s nem kis részben a hatóságok (FEMA) és a Nemzeti Gárda a humán és az anyagi erőforrások koncentrációs igényeiről. Az elsődleges mentés, felderítés befejeztével a rendszert fokozatosan lebontották, ugyanakkor a humanitárius kommunikációt még jó ideig fenntartották, igy a hatósági kommunikáció tehermentesült e feladatok kiszolgálásától.
 +
 
 +
Az eset ismételten bebizonyította, hogy a [[rádióamatőr szolgálatok]] gyorsan, flexibilisen, újabb és újabb kisméretű, könnyen telepíthető technikával képes mozdulni, ami a hatóságokra és a militáris technikákra vonatkozóan nem igaz. Az USA vészhelyzeti [[rádióamatőr szolgálatok]] ezért szoros együttműködésben dolgoznak a hatóságokkal, s az EchoLink alkalmazásával hatékonyságuk tovább növekedett. A [[rádióamatőr]]ök társadalmi megbecsülése többek között ezért is kiemelkedő az USA-ban.
 +
 
 +
Az EchoLink az USA-ban egyre inkább a '''[[rádióamatőr]] képzés''' segédeszközévé válik. Növekvő számú [[rádióamatőr vizsga|vizsgára]] készülő esetében követelik meg a felkészítők, hogy 70-100 szabályszerű nemzetközi összeköttetést naplózzon. Első lépcsőben csak kliens állomásokkal létesítenek a tanulók kapcsolatot, ez ugyan megfelel egy zárt internetes csetnek, így az elkövetett hibák nagy gondott nem okoznak. Ugyanakkor a  felkészülők számára élményt jelent az idegen országok [[rádióamatőr]]eivel történő kapcsolatfelvétel. A következő lépcsőben megtanulják az [[átjátszó]]kon való forgalmazás technikáját és etikáját, s ez már "éles" rádiófrekvenciás amatőr munka.
 +
 
 +
Magyarországon eddig nem került nyilvánosságra olyan hír, hogy az EchoLinket oktatási célra alkalmazták volna. Ennek három fő akadály van: kevés magyar állomás található a rendszerben, a felkészülők nyelvismeretének hiánya és a felkészítők egy részének ellenérzése a kombinált internetes/rádiófrekvenciás technológia alkalmazása iránt, noha ez az ellenérzés az interneten tükrözött [[packet]] rendszerre és annak [[telnet]]es írására, olvasására, továbbá a [[log]] programok [[TCP/IP]] alapú halózatba kötésére vonatkozóan nem áll fenn.
 +
 
 +
== Az EchoLink története röviden ==
 +
 
 +
Az EchoLink program kifejlesztője K1RFD. A programfejlesztési munka olyan sikeres volt, hogy K1RFD-t kitüntetésben részesítette az ARRL.
 +
Természetesen a szerző és más rádióamatőr fejlesztők időszakonként frissített verzióval, illetve segédprogramokkal jelentkeznek.
 +
 
 +
== EchoLink elterjedtsége Magyarországon ==
 +
 
 +
Magyarországon az EchoLink elterjedését kezdetben adminisztrációs és az internet vidéken való alacsony mértékű elterjedtsége nehezítette. A 2006-ban megjelent, megreformált rádióamatőr rendelet az adminisztrációs akadályokat véglegesen felszámolta. Időközben a lakossági internet elterjedtsége is jelentősen javult.
 +
 
 +
Az első két kísérleti átjátszót Viktor, [http://www.echolink.hu '''HG2QE'''] helyezte üzembe 2004. február végén, márciusában. Mindkét kísérleti [[átjátszó]] dorogi telepítésű volt, hívójeleik [[HG2RVC]] és a [[HG2RUB]]. A sikeres kísérleteknek köszönhetően az EchoLink rendszerbe kötött átjátszók azóta is üzemelnek, a következő változásokkal: A [[HG2RVC]] megmaradt regionális átjátszónak Dorogon, a [[HG2RUB]] felkerült a [[HG2RVD]] mellé az esztergomi Vaskapu-hegyre, s ez a két, nagy területet lefedő átjátszó került beiktatásra véglegesen a globális rendszerbe. Ezen két átjátszón keresztül akár DTMF-es kézirádióval minden földrész online státuszú felhasználója (egyéni kliens, rádiólink, átjatszó, nagy konferencia szerver) elérhető.
 +
 
 +
Nem sokkal később Budapesten is csatlakoztatták a [[HG5RUG]] hívójelű átjátszót a rendszerhez, amely fix kapcsolatban együtt működik a Tihanyban telepített [[HG2RVG]] hívójelű átjátszóval, biztosítva a Balaton és környéke - Budapest és térsége egyidejű lefedését.
 +
 
 +
Azóta eltelt években [[EchoLink - rádióval kapcsolódva#Gyorshívó számok | sok átjátszó rá lett kötve az EchoLink-re]].
 +
 
 +
== Segítség az EchoLink használatához ==
 +
 
 +
* [[EchoLink - rádióval kapcsolódva]]
 +
* [[EchoLink - számítógépről használva]]
 +
* [[EchoLink - átjátszó létesítése]] (rádióamatőr átjátszó üzemeltetőinek)
 +
 
 +
[[Kategória: EchoLink]]

A lap jelenlegi, 2013. február 16., 20:13-kori változata

Az EchoLink felépítése és működése

Az EchoLink alapja az internetes VoIP technológia, amely segítségével elemi állomásokat kapcsolhatunk össze. Ez az „elemi állomás” lehet akár egy meglévő rádióamatőr átjátszó is. Ezáltal ilyen EchoLink-es hívás rádiófrekvencián bármely a rendszerbe kapcsolt átjátszón kimehet a rádióamatőr kézirádiója felé, továbbá a rádióamatőr a kézikészülékéről is tud kezdeményezni EchoLink-en távolsági hívást, hiszen azt az állomást (végpontot vagy fónia átjátszót), amelyhez kapcsolódni kíván, DTMF kód segítségével meg tudja adni. A beszélgetés végével szintén egy speciális DTMF kódot beütve lebont az átjátszók közötti kapcsolat.

EchoLink mukodese.jpg

Az Echolink szerepe

Az EchoLink egyre fontosabb szerepet játszik az USA (ARES, RACES) és az Indiai óceán térségében a katasztrófa-elhárításban. Első alkalommal 2003-ban építettek olyan ideiglenes rendszert, amely egy floridai hurrikán okozta, emberáldozatokkal és óriási anyagi károkkal járó vészhelyzet felszámolásában, mentésben és humanitárius feladatok ellátásában vett részt.

Magyarországon talán kevésbé ismeretes, hogy a nagy időjárási természeti csapások az USA délkeleti atlanti partvidékéről, valamint Mexikói öböl térségéből indulnak és elérhetik a kanadai határt is. A rendkívüli időjárási jelenségek összeomlaszthatják a teljes infrastruktúrát, így a hírközlést és villamos energiaellátást is.

Az EchoLink szerepvállalása ilyen esetekben nem tűnik igazán esélyesnek, hiszen az energiaellátás megszűntével leállnak a számítógépek, lemerülnek a laptopok. A rendszert ezért a következőképpen alakították ki:

  1. A katasztrófasújtott terület peremén találhatóak működő telefonvonalak.
  2. Ezekre a pontokra hordozható átjátszókat telepítettek EchoLink kapcsolattal, s felszabadítottak egy mögöttes konferencia szervert, külön erre a célra.
  3. A területen elsődleges felderítést és a mentést végző rádióamatőrök kézirádiók segítségével tartották a kapcsolatot az átjátszókkal, amelyek az egész országban (világon) figyelhetővé tették a rádióforgalmat.

Az információk alapján kaptak képet a civil szervezetek, segélyközpontok, s nem kis részben a hatóságok (FEMA) és a Nemzeti Gárda a humán és az anyagi erőforrások koncentrációs igényeiről. Az elsődleges mentés, felderítés befejeztével a rendszert fokozatosan lebontották, ugyanakkor a humanitárius kommunikációt még jó ideig fenntartották, igy a hatósági kommunikáció tehermentesült e feladatok kiszolgálásától.

Az eset ismételten bebizonyította, hogy a rádióamatőr szolgálatok gyorsan, flexibilisen, újabb és újabb kisméretű, könnyen telepíthető technikával képes mozdulni, ami a hatóságokra és a militáris technikákra vonatkozóan nem igaz. Az USA vészhelyzeti rádióamatőr szolgálatok ezért szoros együttműködésben dolgoznak a hatóságokkal, s az EchoLink alkalmazásával hatékonyságuk tovább növekedett. A rádióamatőrök társadalmi megbecsülése többek között ezért is kiemelkedő az USA-ban.

Az EchoLink az USA-ban egyre inkább a rádióamatőr képzés segédeszközévé válik. Növekvő számú vizsgára készülő esetében követelik meg a felkészítők, hogy 70-100 szabályszerű nemzetközi összeköttetést naplózzon. Első lépcsőben csak kliens állomásokkal létesítenek a tanulók kapcsolatot, ez ugyan megfelel egy zárt internetes csetnek, így az elkövetett hibák nagy gondott nem okoznak. Ugyanakkor a felkészülők számára élményt jelent az idegen országok rádióamatőreivel történő kapcsolatfelvétel. A következő lépcsőben megtanulják az átjátszókon való forgalmazás technikáját és etikáját, s ez már "éles" rádiófrekvenciás amatőr munka.

Magyarországon eddig nem került nyilvánosságra olyan hír, hogy az EchoLinket oktatási célra alkalmazták volna. Ennek három fő akadály van: kevés magyar állomás található a rendszerben, a felkészülők nyelvismeretének hiánya és a felkészítők egy részének ellenérzése a kombinált internetes/rádiófrekvenciás technológia alkalmazása iránt, noha ez az ellenérzés az interneten tükrözött packet rendszerre és annak telnetes írására, olvasására, továbbá a log programok TCP/IP alapú halózatba kötésére vonatkozóan nem áll fenn.

Az EchoLink története röviden

Az EchoLink program kifejlesztője K1RFD. A programfejlesztési munka olyan sikeres volt, hogy K1RFD-t kitüntetésben részesítette az ARRL. Természetesen a szerző és más rádióamatőr fejlesztők időszakonként frissített verzióval, illetve segédprogramokkal jelentkeznek.

EchoLink elterjedtsége Magyarországon

Magyarországon az EchoLink elterjedését kezdetben adminisztrációs és az internet vidéken való alacsony mértékű elterjedtsége nehezítette. A 2006-ban megjelent, megreformált rádióamatőr rendelet az adminisztrációs akadályokat véglegesen felszámolta. Időközben a lakossági internet elterjedtsége is jelentősen javult.

Az első két kísérleti átjátszót Viktor, HG2QE helyezte üzembe 2004. február végén, márciusában. Mindkét kísérleti átjátszó dorogi telepítésű volt, hívójeleik HG2RVC és a HG2RUB. A sikeres kísérleteknek köszönhetően az EchoLink rendszerbe kötött átjátszók azóta is üzemelnek, a következő változásokkal: A HG2RVC megmaradt regionális átjátszónak Dorogon, a HG2RUB felkerült a HG2RVD mellé az esztergomi Vaskapu-hegyre, s ez a két, nagy területet lefedő átjátszó került beiktatásra véglegesen a globális rendszerbe. Ezen két átjátszón keresztül akár DTMF-es kézirádióval minden földrész online státuszú felhasználója (egyéni kliens, rádiólink, átjatszó, nagy konferencia szerver) elérhető.

Nem sokkal később Budapesten is csatlakoztatták a HG5RUG hívójelű átjátszót a rendszerhez, amely fix kapcsolatban együtt működik a Tihanyban telepített HG2RVG hívójelű átjátszóval, biztosítva a Balaton és környéke - Budapest és térsége egyidejű lefedését.

Azóta eltelt években sok átjátszó rá lett kötve az EchoLink-re.

Segítség az EchoLink használatához