Összeköttetés létesítése

Innen: HamWiki
A lap korábbi változatát látod, amilyen HA5CQZ (vitalap | közreműködések) 2006. június 28., 19:38-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Összeköttetés fónia módban)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az összeköttetés (QSO) általában magyar vagy angol nyelven létesül. De ez a két nyelv nem kötött, az ellenállomás nyelvi készségeit figyelembe véve bármely emberi nyelven megtörténhet.

Alább ismertetésre kerül a különböző üzemmódokban az összeköttetés felépítése, tartalma, bontása.

Még mielőtt belekezdenénk

Mielőtt belekezdenénk egy összeköttetés létesítésébe minden esetben először győzödjünk meg arról, hogy más nem használja-e már frekvenciát.

Rövidhullámon könnyen előfordulhat, hogy a frekvecián forgalmazó állomást a skip jelensége miatt éppen nem halljuk, de a partnerét zavarjuk. FM üzemmódban a helyzet annyival rosszabb, hogy az egyik állomás kinyomja a másikat, mivel FM esetén a vevőkészülékben a két hang nem összeadódik, hanem a két vivő megbolondítja a demodulátort.

Először tehát befigyelünk a sávba, hogy hallunk-e állomásokat. Ha nem, akkor leadjuk a következő kérdést (a besugárzott területünknek megfelelően magyarul vagy angolul):

  • Szabad a frekvencia?
  • Is this frequency in use? [ejtsd: iz disz fríkvenszí in júz?]
  • QRL?

Ezután vételre kapcsolunk és 3-4 másodpercig figyelünk. A válasz:

  • Semmi - akkor nem zavarunk senkit. Tehát enyém a frekvencia, elkezdhetek adni.
  • Foglalt (QRL) vagy pillanat türelmedet! - valakik forgalmaznak csak az ellenállomást nem hallom.

Ha foglalt volt, és ezen frekvencián akarok megszólalni, akkor várok a most már szabad vagy új állomás gyere vagy hasonló jelzésre. És csak ezután kezdem meg a forgalmazást.

Összeköttetés távíró módban

Távíró mód jellegzetessége a rövid, tömör fogalmazás és a sok Q kód és nyelvi rövidítés használata. Alább bemutatásra kerül két igen szemléletes minta QSO.

Mintapélda általános QSO-hoz

Hívó állomás (pl. HA7HQ op. Pali) A frekvencián éppen figyelő állomás (pl. DL7ABC op. Hans) Megjegyzés
QRL? Ezt mindenképp illik első lépésként megtenni.
Semmi válasz vagy foglalt (QRL) - lásd a lap tetején levő fejezetet.
CQ CQ CQ CQ DE HA7HQ HA7HQ HA7HQ PSE K
HA7HQ de DL7ABC K
DL7ABC DE HA7HQ GE DR OM = TNX FER CALL = UR RST 599 599 FB =
MY NAME IS PALI PALI = MY QTH IS BUDAPEST BUDAPEST = HW? AR DL7ABC DE HA7HQ PSE K
HA7HQ DE DL7ABC GE DR PALI = TNX FER NICE RPRT = UR RST IS 599 599 = MY NAME IS HANS HANS = MY QTH IS HAMBURG HAMBURG = MY RIG IS 100 WTTS ES ANT IS DIPOLE = WX IS SUNNY ES TEMP ABT 25 C = MY QSL IS OK ES PSE UR QSL VIA BURO = OK? AR HA7HQ DE DL7ABC K
DL7ABC DE HA7HQ = TNX FER INFO DR HANS OM = MY RIG IS FT767GX ES ANT IS WINDOM UP 30 METER = WX IS CLOUDY ES TEMP ABT 18 C = MY QSL IS OK = TNX FER NICE QSO ES ALL = VY 73 ES BEST DX = GB AR DL7ABC DE HA7HQ TU
HA7HQ DE DL7ABC = TNX FB QSO DR PALI = VY 73 ES DX = HPE CUAGN = GL AR HA7HQ DE DL7ABC TU
TU

Mintapélda verseny QSO-hoz

Hívó állomás (pl. HA7HQ) A frekvencián éppen figyelő állomás (pl. N9OZF) Megjegyzés
QRL? Ezt mindenképp illik első lépésként megtenni.
Semmi válasz vagy foglalt (QRL) - lásd a lap tetején levő fejezetet.
CQ CQ CQ TEST DE HA7HQ TEST BK Versenyhívás HA7HQ-tól
HA7HQ DE N9OZF Jelentkezik N9OZF
N9OZF 5NN TT1 TT1 BK riport 599, sorszám 001 (a kilenc N-nek, a nulla T-nek rövidítve !)
CFM UR 5NN 1856 BK N9OZF nyugtázza, riport 599 sorszám 1856
TU QRZ? DE HA7HQ TEST BK köszönöm/nyugtázom és már hívok is tovább. És ez így megy hosszú hosszú órákon át.


Nagyobb versenyek alkalmával abszolut rövidre kell fogni az összeköttetés gyorsítása érdekében a mondandónkat. Alább egy ilyen extragyors verseny QSO-ra mutatunk példát:

Hívó állomás (pl. C4A) A frekvencián éppen figyelő állomás (pl. HA5K) Fónia módban mondott megfelelője
C4A TEST Charlie Four Alpha contest.
HA5K Hotel Alpha Five Kilo.
HA5K 5NN AA47 HA5K five nine 1147.
R 5NN ATN Five nine 109.
TU C4A Thanks. Charlie four Alpha... (és többnyire már van is, aki hívja...)


Összeköttetés fónia módban

Mintapélda általános QSO-hoz

Hívó állomás (pl. HA0XYZ op. Ede) A frekvencián éppen figyelő állomás (pl. HA5ZYX op. Anna) Megjegyzés
Szabad a frekvencia? Ezt mindenképp illik első lépésként megtenni. FM üzemmódnál különösképp!
Semmi válasz vagy foglalt (QRL) - lásd a lap tetején levő fejezetet.
Általános hívás, általános hívás, itt Helén Antal Ötös Ikszes Ipszilon Zoltán
Helén Antal Nullás Ikszes Ipszilon Zoltán, itt Helén Géza Ötös Zoltán Ipszilon Ikszes Mind az adó, mind a vevő fél felírja az összeköttetés kezdetének idejét és az ellenállomás hívójelét.
HG5ZYX, itt HA0XYZ. Örülök, hogy hívtál. Az én QTH-m Budapest, I. kerület, operátor Ede, vételi riportom ötös kilences. Anna eközben feljegyzi a QTH-t, az operátor nevét és a vételi riportot.
HA0XYZ, HG5ZYX. Én is örülök. QTH-m Budapest, I. kerület, nevem Anna. Ötös kilencessel veszlek. (És mindjárt jöhet is egy érdeklődő kérdés. Pédául az antennáról, időjárásról, rádióról vagy akármiről.) Ede is szorgosan jegyzetel: QTH, operátornév, adott riport.
Válaszolnak a kérdésekre, illetve feltesznek egy kérdést - ha van. Az információcsere rész - amit meg szeretnétek beszélni.
Válaszolsz az esetleges kérdésre, illetve ha van kérdésed, felteszed. Ez addig zajlik, amíg az informálódás témája egyszercsak elfogy.
HA0XYZ, HG5ZYX. Kedves Ede, ha nincs több közlendőd, További sok 73 DX-et kívánva elköszönök tőled. Itt pedig lezárjátok az összeköttetést.
HG5ZYX, HA0XYZ. Köszönöm a beszélgetést. Neked is 73 DX.

Megjegyzés: FM üzemmód esetén látjuk a készülékről, hogy az ellenállomás mikor fejezi be az adását. SSB üzemmód esetén nem lehetünk bitosak, hogy vételre ment az ellenállomás vagy csak a hullámterjedés miatt halkult el a távoli állomás a zajszintre. Ezért a SSB üzemmódban a 'vétel' (angol nyelven: back to you) kifejezést nem árt a vételrekapcsolás előtt bemondani. Ebben talán a verseny QSO kötött formátuma a kivétel, ahol az információ elhangzása után feltételezhető, hogy az ellenállomás vételre kapcsolt.

Mintapélda verseny QSO-hoz

Verseny QSO esetén elmarad az információs blokk, ellenben gyakran kontrollszámot cserélnek. Ez esetben az alábbi szerint néz ki egy angol nyelvű QSO:

Hívó állomás (pl. HA0XYZ) A frekvencián éppen figyelő állomás (pl. HA5ZYX) Megjegyzés
Is this frequency in use? Ezt mindenképp illik első lépésként megtenni. FM üzemmódnál különösképp!
Jó esetben semmi válasz. - lásd a lap tetején levő fejezetet.
CQ CQ CQ this is Hotel Alfa Zero X-Ray Yenkee Zulu CQ = seek you (kiejve: szík jú)
Hotel Alfa Five Zulu Yenkee X-Ray Forgalmasabb versenyeken csak a hívójelünk utolsó két betüjét (itt: Yankee X-ray) mondjuk, és ha viszonthalljuk az ellenállomástól a jenki exréj, csak akkor mondjuk a teljes hívójelet. Oka: a nagy pileup-ban örüljünk, ha ez a két betü eljut a hívó füléig.
Hotel Alfa Five Zulu Yenkee X-Ray, Hotel Alfa Zero X-Ray Yenkee Zulu (gyorsan betűzve), thank your for calling, 59, 59, the number is 003, 003 from JN97MO JN97MO Lejegyzendő: idő, hívójel, adott riport (mindjárt adni fogjuk), vett riport, kontrollszám . A számok kiejtve: fájv nájn, zéró zéró szrí. Ezen lényeges információkat kétszer szokás adni, mert fontosak. Illetve az adott kontrollszám az adott versenyen a QSO-k folyamán folytonosan növekszik.
Hotel Alfa Zero X-Ray Yenkee Zulu, Hotel Alfa Five Zulu Yenkee X-Ray (gyorsan betűzve), 59, 59, the number is 163, 163 from JN97LN JN97LN JN97LN a QRA lokátor - azaz a földrajzi négyszög, ahol jelenleg tartózkodsz. A QRA lokátort csak URH-s környezetben szokás adni a pontosabb távolságmeghatározás miatt. A kontroll szám ejtése: van, szix, szrí. Lejegyzendő az adott kontrollszám.
Hotel Alfa Zero X-Ray Yenkee Zulu, Hotel Alfa Five Zulu Yenkee X-Ray (gyorsan betűzve). Thank you for QSO. 73! Itt pedig lezárjátok az összeköttetést. 73 ejtsd: szeventi szrí.
73!

Fónia mód esetén is elmondható, hogy pörgősebb versenyek idején a QSO tartalmat extra rövidre célszerű redukálni. Lásd feljebb, az extra gyors távíró verseny QSO résznél.

Hívó állomás (pl. C4A) A frekvencián éppen figyelő állomás (pl. HA5K) Megjegyzés
Charlie Four Alpha contest. Igen tömören hívja a következő állomást a hívó fél.
Hotel Alpha Five Kilo.
Hotel Alfa Five Kilo, five nine 1147.
Five nine 109.
Thanks. Charlie four Alpha. ... és tobbnyire mar van is, aki hivja...

Mintapélda DX QSO-hoz

Távoli vagy ritka állomás esetén az összeköttetés (hasonlóan a verseny QSO-hoz) főleg a riportváltásra szorítkozik. Sok kezdő nem tud mit kezdeni az ilyen esetekkel: a lényeg, hogy csak annyi információt szabad adni, amennyit az ellenállomás ad, sőt az ellenállomás hívojelét sem szabad leadni.

Hívó állomás (pl. Y0X) A frekvencián éppen figyelő állomás (pl. HG0YX) Megjegyzés
CQ Yankee Zero X-ray. Sokszor csak annyit mond, hogy "QRZ?". Az összeköttetés előtt figyelni kell a frekvenciát, be fodja mondani a hívójelét és további adatokat (pl. QSL-menedzser).
Hotel Golf Zero Yankee X-ray.
Hotel Golf Zero Yankee X-ray, five nine.
Five nine, thank you.
Thanks. QRZ? Ezzel a QSO-nak vége!


Összeköttetés digitális üzemmódokban

Napjainkban egyre népszerűbbek a digitális szövegátviteli módok. Alapvetően a távíró mód szerint forgalmazunk, bár annyira nem takarékoskodunk a betűkkel.

Amely módok nem ARQ-s (ARQ: hiba esetén automatikusan ismétlő) módok, azok esetében a lényeges információkat szóközzel elválasztva gyakran 2-szer adjuk le. Például: QTH Budapest Budapest. Arra is figyeljünk oda, hogy például PSK31 mód esetén a kisbetűk gyorsabban továbbítódnak. Tehát nagybetűvel csak azt adjuk, ami indokolt.

Rádióamatőr gyakorlat, hogy a berendezés paraméterét is leadjuk. Ekkor a rádió típusa és pillanatnyi teljesítménye illetve az antenna típusa vagy nyeresége mellett a számítógépről is szoktak információt adni. Ezen információnak többünk meglátása szerint mindössze a hangkártyára illik szorítkoznia, mert ott még lehetnek problémák (pl. rosszabb szériás alaplapi típusok esetén). A normal PC with SB 128 soundcard kifejezés bőségesen elegendő. Az hogy mennyi RAM és mekkora háttértároló van a PC-ben - úgy véljük, semmi köze a rádiós infrastruktúrához illetve a modulációkeltési hibák feltérképezéséhez.

Mintapélda általános QSO-hoz

-- jó lenne egy találó példa QSO-t írni --

Mintapélda verseny QSO-hoz

-- jó lenne egy találó példa QSO-t írni --