Távírókódok
Tartalomjegyzék
Kis történelem
Az 1800-as évek elején, az elektromosság akkori fejlettsége alapján igény mutatkozott arra, hogy távolra információt továbbítsanak. Kézenfekvő volt, hogy drótot húznak oszlopok közt és azon valami egyszerű van jel - nincs jel alapú kódrendszerrel kommunikálnak.
1837-1844 közt Samuel F. B. Morse (1791-1872) és Alfred Lewis Vail kísérletet folytatott egy a fenti feladatra alkalmas megoldással. A munkát siker koronázta, 1844-ben megcsinálták két város közt az első távíró összeköttetést.
A modern, ma is használatos nemzetközi morze kódok Friedrich Clemens Gerke nevéhez fűződnek. 1848-ban Hamburg és Cuxhaven közt alkalmazták először ezt a jelrendszert. Ezután még néhány apró tökéletesítés, és 1865-ben Párizsban szabványosította a nemzetközi távíró szervezet (International Telegraphy congress). Ez lett később az ITU által is ajánlott nemzetközi morze kód.
2003. december 3-án, Samuel Morse találmánya után 160 évvel, egy napjainkra fontossá vált új szimbólum került a kódkészletbe: • – – • – • (@).
A morze-kódok alkalmazása napjainkban
Napjainkra a klasszikus, kézzel adott, füllel vett morze alapú információátvitel jelentőségét veszítette. Utolsók közt volt talán az USA haditengerészete, ahol az ezredforduló környékén szűnt meg. Rádióamatőr viszonylatban a morze kódok a távíró üzemmódú forgalmazásban van nagy jelentősége.
Technikailag miért nagy találmány a morze kód? Mert az első olyan elterjedt betűkódolási eljárás, amely az információátvitelt azzal tudta gyorsítani, hogy a gyakrabban használt betűknek rövidebb kódot adott át, míg a ritkábban használt betűknek hosszabb kódot.
Technikatörténeti folytatása talán a PSK31 üzemmód, ahol szintén a gyakran használt betűk rövidebb kódot kaptak. Illetve ez a megoldás lett a számítástechnikában a veszteségmentes tömörítő algoritmusok alapja is.
Rádióamatőr szemszögből sokan azért szeretik, mert van egyfajta varázsa annak, ahogy egy szép, ütemes csipogó jelet hallva a jel dallamából a saját fülünk segítségével áll össze egy emberileg értelmezhető szöveg.
Morze kódok - ABC sorrendben
ICC ( International Continental Code; Continental Code; International Morse Code ).
| Betű | Távíró kódja | Hangja |
|---|---|---|
| A | media:távíró a.ogg | |
| Ä | ||
| Á | ||
| B | media:távíró b.ogg | |
| C | media:távíró c.ogg | |
| CH | ||
| D | media:távíró d.ogg | |
| E | media:távíró e.ogg | |
| É | ||
| F | media:távíró f.ogg | |
| G | media:távíró g.ogg | |
| H | media:távíró h.ogg | |
| I | media:távíró i.ogg | |
| J | media:távíró j.ogg | |
| K | media:távíró k.ogg | |
| L | media:távíró l.ogg | |
| M | media:távíró m.ogg | |
| N | media:távíró n.ogg | |
| O | media:távíró o.ogg | |
| Ö | ||
| P | media:távíró p.ogg | |
| Q | media:távíró q.ogg | |
| R | media:távíró r.ogg | |
| S | media:távíró s.ogg | |
| T | media:távíró t.ogg | |
| U | media:távíró u.ogg | |
| Ü | ||
| V | media:távíró v.ogg | |
| W | media:távíró w.ogg | |
| X | media:távíró x.ogg | |
| Y | media:távíró y.ogg | |
| Z | media:távíró z.ogg | |
| 0 | media:távíró 0.ogg | |
| 1 | media:távíró 1.ogg | |
| 2 | media:távíró 2.ogg | |
| 3 | media:távíró 3.ogg | |
| 4 | media:távíró 4.ogg | |
| 5 | media:távíró 5.ogg | |
| 6 | media:távíró 6.ogg | |
| 7 | media:távíró 7.ogg | |
| 8 | media:távíró 8.ogg | |
| 9 | media:távíró 9.ogg | |
| ! | ||
| " | ||
| $ | ||
| ' | ||
| ( | ||
| ) | ||
| + | ||
| , | ||
| - | ||
| . | ||
| / | ||
| : | ||
| ; | ||
| = | ||
| ? | ||
| @ | ||
| _ |
| Rádióamatőr vizsga opcionálisan letehető morze részén az ilyen háttérszínű kódok ismerete van megkövetelve. |
Morzekódok fa struktúrában (vételcentrikus elrendezés)
Elöljáróban megjegyzendő, hogy a morzekódok füllel történő vétele esetén a leg hatékonyabb a dallam alapján történő vétel. A gépi feldolgozást segítheti az alábbi fa strutúra.
