HamWiki:Segítség

Innen: HamWiki
A lap korábbi változatát látod, amilyen HG2ECZ (vitalap | közreműködések) 2006. július 3., 23:50-kor történt szerkesztése után volt. (→‎Hogyan találod meg a keresett szócikket a HamWiki-ben?)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Hogyan találod meg a keresett szócikket a HamWiki-ben?

  • A bal oldali menüben található keresés mező segítségével. Ez a leghatékonyabb megoldás a keresett információ gyors megtalálásához.
  • A lapkategóriák alapján
  • A kezdőlapon található tematika alapján
  • Szintén a bal oldali menüben található lap találomra. Ez igen jó segítség, ha konkrét cél nélkül szeretnél szócikkeket olvasni.

A jól megírt szócikk pedig telis tele van további hivatkozásokkal. Tehát ha a „fonal egyik végét” elkapod, akkor az adott témakörben a wiki-ben tárolt teljes információ szépen körüljárható. Ez a wiki-rendszerek nagy újítása a klasszikus honlaphoz képest. Ugyanis a klasszikus honlapnál megszoktuk, hogy ritka benne a kereszthivatkozás, inkább úgynevezett fa szerkezetű, azaz fenntről levelé lépkedünk, majd visszalépve másik ágba lépve böngésszük. Ezzel szemben a wiki-ben egyik szócikk adja a másikat az adott téma alapos körüljárhatósága érdekében.

Hogyan tudod a tudásbázis fejlődését elősegíteni?

A gyorsabb fejlődés és a szélesebb látókör szellemében íródó szócikkek érdekében szerencsés dolog, ha a rádióamatőrök közül minél többen ...

  • elkezdünk írni egy szócikkeket - akár tartalmi tematika szintjén is
  • folytatjuk, tökéletesítjük a más által elkezdett szócikkeket
  • kategóriába sorolásokban és tartalomjegyzékek írásában szorgoskodunk
  • szócikken belüli kereszthivatkozásokat hozunk létre
  • segítünk olvashatóbbá formázni a szócikkeket
  • a vitalap oldalon keresztül az adott szócikkről a társszerzőkkel értekezünk a még tökéletesebb szócikkek érdekében.

Szerkesztési gyorstalpaló

Néhány kérés, javaslat a szócikk módosítása során:

  • Próbáljunk az átláthatóságra és a jó olvashatóságra, jó tagoltságra törekedni (akár utólagos cikk átszerkesztésével, darabolásával, összevonásával is).
  • Próbáljunk tömören fogalmazva és kimondottan rádióamatőr témára koncentráló magyar nyelvű tartós információtartalmú szócikket beleírni. Így lesz csak élvezetes ez a tudásbázis.
  • A tartósság érdekében lehetőleg ne írjunk olyat, hogy a A BURABU 2006.június 10-én ..., inkább minden évben, június 2. hétvégéjén kerül megrendezésre. Egyetlen kivétel ez alól az Aktuális események egyetlen lapja, ahol a konkrét időpontokat véglegesítjük.
  • Telefonszámnak az +ország-körzet-kapcsolási szám forma célszerű. Körzetszám elhagyása vagy "06" használata kerülendő.
  • A megjegyzéseinket a vita lapra irjuk, ne a nagyjából kész szócikkbe.
  • A lap mentése előtt használd az Előnézet megtekintése lehetőséget, és ha úgy néz ki a lap, ahogy szeretnéd, akkor a Lap mentése gombbal el tudod menteni.
  • Ha a rendszer közli, hogy lapszerkesztői ütközés történt, ez azt jelenti, hogy amíg a lapot szerkesztetted, addig más is szerkesztette. Így már nem ugyaz a lap, mint amit a szerkesztőablakba kértél. Ha ilyen esemény előfordul, akkor nézzd meg, hogy mit változtattál, másold ki azt a részt magadnak, majd a lap tetején a szócikkre kattintva, majd ismét a szerkesztésre, illeszd be a megváltozott szócikkbe a te változtatásaidat.

Szerkesztést segítő beépített lapok

  • Friss változtatások: baloldali menüben is metálálható. Segítségével a legutóbb megváltoztatott lapok nyomonkövetése végezhető.
  • Képlista: megmutatja, hogy mely képek fel lettek feltöltve eddig a rendszerbe
  • File felküldése: baloldali menüben megtalálható ez a funkció, amely segítségével kép tölthető fel. Kérés: lehetőleg értelmes névvel, és ne 1.jpg, 2.jpg nem kifejező nevekkel.
  • Meg nem írt lapok: azok a lapok, amelyekre más szócikkben már hivatkozunk, de még nem lett semmi sem beleírva.
  • Szócikk megnyitása esetén a bal oldali menüben található egy Mi hivatkozik erre? menüpont, amely megmutatja, mely másik szócikkből hivatkozunk erre a szócikkre.

A weblapon látható menüpontok ismertetése

A lap tetején található menüpontok

  • szócikk: a szócikk, amit módosíthatsz.
  • vitalap: Ebbe is beleírhatsz. Célja: ha valamivel nem értesz egyet, közölheted a társszerzőkkel és közös erővel ki lesz javítva.
  • szerkeszt: a fenti kettő közül amelyik ki volt választva, annak a szerkesztő ablakba történő előhozása. Lehetőleg a szöveg jobb oldalán látható szerkesztés linket használjuk e helyett (ha van). Az ugyanis csak az adott fejezetet emeli ki a szócikkből szerkesztésre.
  • laptörténet: laptörténet. Régebbi lapváltozatok illetve különbségek kiemelése szolgáltatással. Ezáltal nyomonkövethetők a változások.
  • átmozgat: Lap átmozgatása más névre. A régi név átirányítódik, ha van rá valahonnan hivatkozás.
  • lap figyelése: A megváltozott lapokról kimutatást nézhetsz meg. Csak bejelentkezve működik.

A szerkesztőablak tetején látható ikonok

  • vastag betű: példa ( Forrás szövegben: '''példa''' )
  • dőlt betű: példa ( Forrás szövegben: ''példa'' )
  • belső hivatkozás: példa ( Forrás szövegben: [[példa]] ). Megjegyzés: ha más a szócikk neve, akkor [[más szócikk|példa]] elrendezés a más szócikk-re mutat, de a szövegben a példa szó jelenik meg.
  • külső hivatkozás: példa ( Forrás szövegben: [http://www.ham.hu példa] )
  • Fejezetcím (a nagy A betűs ikon)
  • Kép beillesztése (előtte fel kell tölteni)
  • Hang beillesztése (előtte fel kell tölteni)
  • Matematikai formulák bevitele (LaTeX szintaktikával Lásd: latex78.pdf 3. fejezetét (31. oldaltól)).
    Példa: [math]f=\frac{1}{2\pi\sqrt{LC}}[/math] (Képlet szövegesen leírva: <math>f=\frac{1}{2\pi\sqrt{LC}}</math>)
  • Ne legyen értelmezve a Wiki jelölőnyelvi szimbólum. Példa: ''' hármas szimpla idézőjel'''
  • Aláírás időbélyeggel. Vitalap esetén hasznos.
  • Vízszintes szeparáló vonal. Ritkán jól jön.

A lap alján látható 3 lehetőség

  • Lap mentése: mentés. Ütközés esetén figyeljünk az időközben más által végzett módosításra.
  • Előnézet megtekintése: ajánlott a használata mentés előtt. Így ellenőrizhetjük, hogy jó lett-e a módosított lap kinézete. Utána ne felejtsük el elmenteni!
  • Változtatások megtekintése: megmutatja elmentés előtt, mit változtattunk. Ez főleg szerkesztői ütközés feloldásakor jöhet jól, azaz amikor a szerkesztésünk közben valaki más is módosította a lapot.

Fejezetcím, alfejezetcím, al-alfejezetcím

= Főcím =

== Fejezetcím ==

=== Alfejezetcím ===

==== Al-alfejezetcím ====

Hivatkozások

  • Wiki szócikkre: [[példa]], illetve ha a szócikk címe más, akkor [[Kezdőlap|nagyonkezdőlap]]. Példa: nagyonkezdőlap, mint belső kereszthivatkozás.
  • Más URL-re: [http://www.ham.hu érdekes lap]. Ekkor a szövegben az "érdekes lap" szópár fog megjelenni. Példa: érdekes lap
  • Kép beszúrása: [[Kép:Feluletszerelt_ellenallas.jpg]], amely a "Feluletszerelt_ellenallas.jpg"-et fogja beilleszteni. Feluletszerelt ellenallas.jpg

Kép beillesztésnél [[Kép:példa.gif|right|thumb|90]] tetszőleges kombinációja is lehet. A "right" a jobbra igazítást, a "thumb" a kicsinített beillesztést, a "90" pedig a 90 pixeles maximális méretet.

Szövegformázás

Új bekezdés

Üres sor hagyása új bekezdést fog létrehozni.

Szókiemelés

A szimpla idézőjel ( aposztróf )

  • duplán alkalmazva (''duplán alkalmazva'')
  • triplán alkalmazva('''triplán alkalmazva''').

Formázatlan, kiemelt hátterű szöveg

Amennyiben a szöveget nem a sor elején kezdjük el, akkor szürke keretbe foglalva jelenik meg.

Mint például ez.

Listák

A listák a sor elején elhelyezett * vagy # vagy : jelekkel kezdődnek. Ezek a jelek tetszőleges kombinációban alkalmazva igen változatos listák készítését teszik lehetővé. Az alábbiakban ezek lesznek ismertetve.

Számozatlan lista: * (csillag jel), számozott lista: # (kettőskereszt). Többszintű lista az előbb ismertetett két alapelem megfelelő sorrendben történő egymás után írásával történik. Fontos megemlíteni, hogy egyazon lista az első üresen hagyott sorig generálódik. Tehát az üres sor egyben a lista végét is jelenti.

Számozatlan 2 szintű példa:

  • Első szint: *
  • Első szint: *
    • Második szint: **
    • Második szint: **

Számozatlan-számozott 2 szintű példa:

  • Első szint: *
    1. Második szint: *#
    2. Második szint: *#

Számozott-számozatlan kétszintű példa:

  1. Első szint: #
    • Második szinten #*
    • Második szinten #*
  2. Első szint: #
    • Második szinten #*
    • Második szinten #*

A : (kettőspont) tabulálást, a ; (pontosvessző) pedig kiemelést eredményez. Így a

pontosvessző
kettőspont
kettőspont
pontosvessző
kettőspont
kettőspont pontvessző
kettőspont kettőspont

is egész jól kinéző listát eredményez. Azonban hivatalosan a számozott és a számozatlan listatípus a két alap lista.

Táblázatok

Az alábbiakban egy példán keresztül sajátíthatjuk el a táblázatok alapjait:

Első Második Harmadik
pelda-1 pelda-2 pelda-3
pelda-1 pelda-2 pelda-3
pelda-1 pelda-2 pelda-3

És a fenti táblázat forráskódja wiki jelölőnyelven:

{| border="1"
! Első !! Második !! Harmadik
|-
| pelda-1 || pelda-2 || pelda-3
|- bgcolor="lightgreen"
| pelda-1 || pelda-2 || pelda-3
|-
| pelda-1 || bgcolor="lightgreen"| pelda-2 || pelda-3
|}

Matematikai ábrák szerkesztése

Az ábrákat a gnuplot segítségével matematikai képletek formájában szerkeszthetjük. Példa sin(x)-re és a cos(x)-re:

Gnuplot Plot

A fenti ábra gnuplot kódban:

<gnuplot>
   # Egyedi név legyen az output - mivel egy ilyen nevű képet fog gyártani a wiki.
   set output 'szinusz_pelda.png'
   set size 1.2, 0.4
   set grid
   set xlabel "Periodus"
   set ylabel "Pillanatnyi ertek"
   plot [-1:1] sin(6.283*x) title "Szinusz fuggveny", cos(6.283*x) title "Koszinusz fuggveny"
</gnuplot>

Kép beszúrása

  1. A baloldali menöben található Fájl felküldése opcióval felküldjük a képet. Képnévnek lehetőleg tömör, de beszédes nevet adjunk. Ez később jól fog jönni.
  2. Szerkesztőablakban felül a 6. ikon segítségével vagy közvetlen beírva a [[Kép:példa.jpg]] szöveget illetszettük be a példa.jpg-t.

Kép esetén törekedjünk arra, hogy a lényeg legyen felküldve és a tárhelytakarékosság miatt egy-egy indokolt esetet leszámítva 320x240-as képméretnél felesleges nagyobbat felküldeni. Ezért a képből vágjuk ki a lényeget illetve kicsinyítsük le egy tetszőleges képszerkesztő, például GIMP képszerkesztő program segítségével.

A képeket az Aktuális események lapon feltüntetett ideiglenes képek kivételével célszerűbb a szerverre felmásolni, mert ekkor nem fenyeget az a probléma, hogy a képet az eredeti helyéről eltávolítják, így a hivatkozás a "levegőbe" mutat.

Kategóriákba sorolás

A lap végén [[Kategória:KATEGÓRIANÉV]] kifejezéssel kategóriába sorolhatók a lapok. Amennyiben a kategória az előnézet során nem kék, akkor valószínüleg elírás történt, illetve a kategória nincs még létrehozva.

Több kategória bejegyzés is tehető a lap végére. Szokás szerint előbbre a globálisabb, gyűjtőkategóriát, a végére a konkrét alkategóriát írjuk.

További lapszerkesztési információ - haladóknak