Hellschreiber

Wehrmacht Feldhellschreiber gép 1944-ből.

Rudolf Hell német mérnök, a fax atyja, az 1920-as években találta ki azt a módszert, hogy a szövegeket és képeket pontokká és vonalakká alakítsa, ezzel lehetővé téve elektronikus továbbításukat. 1929-ben alkotta meg a Hellschreiber nevű gépet, a fax egyik elődjét, amely a szövegek gyors továbbításának módját teremtette meg.

Ennek az üzemmódnak - szemben mondjuk a PSK31-el - az a sajátossága, hogy a jel végleges dekódolását a kezelő végzi azáltal, hogy a nyomtatási képre ránézve összeáll benne az üzenet. Ebből a szempontból hasonló a távíróhoz, ahol ugyanez hallás útján történik.

Hell altípusok

Feld-Hell

Ezt az átviteli módot egészen az 1980-as évekig használták hírügynökségek üzenetek telefonvonalon keresztül történő továbbítására. Ez még mechanikus megoldást jelentett: egy írógép billentyűzettel rendelkező berendezéssel állították elő a modulációt, a vevőoldalon pedig papírszalagra nyomtaták az üzenetet.

A működése azon alapszik, hogy - ugyanúgy, mint a fax - a szöveget pixelekre (képpontokra) bontja, majd azokat sorban továbbítja. Ennek nagy előnye, hogy bármilyen karakterekkel írt szöveg továbbítható.

Az képpontok adási sorrendje: A1, A2, A3 ... A7, B1, B2, ...

Az adás egyszerű ki/be billentyűzéssel történik, hasonlóan a távíróhoz. A "oszlopfrekvencia" 17.5 Hz, ez 2,5 karakter/másodperc sebességnek felel meg. A felhasznált sávszélesség 200 Hz körül van.

Ha az adó és a vevő nem teljesen szinkronban működik, akkor az ferde (valamelyik irányba kúszó) sorokat eredményez. Annak érdekében, hogy ennek ellenére is könnyen olvasható maradjon az üzenet, a vételi oldalon duplán, egymás alatt 2 sorban nyomtatják a vett szöveget, így az egyik sor betűi mindig olvashatók maradnak.

Ezt a kétállapotú tradícionális megoldást ma „Feld-Hell”-ként említik, és nagy rajongótábornak örvend. Az igazán megszállottak ráadásul ugyanígy, mechanikus berendezésként valósítják meg napjainkban. A legtöbb digitális módot kezelő program ismeri ezt a üzemmódot is.