Elektromos mező

Az elektromágneses jelenségeket két csoportba szokás sorolni. Az első csoportba az elektromos, a másodikba a mágneses jelenségek tartoznak. Ennek megfelelően elektromos és mágneses tereket lehet elképzelni. Az elektromos tér erőhatást gyakorol a nyugvó és mozgó töltésekre, úgy, hogy ettől a mozgó töltések kinetikus energiája megváltozik. Az elektromos teret az erőhatás nagyságával lehet jellemezni.

[math]F=qE [/math]

ahol F erővektor, q egységnyi próbatöltés, E a térerősség. Ha a jelenségeket csak vákumban vizsgálnánk, akkor az elektromos térerő a tér tetszőleges pontjában meghatározható lenne. A valóságos fizikai közegek megváltoztatják a térerősséget. Ezért az E vektortér helyett olyan D vektorteret kell elképzelni, mely figyelembe veszi a közeg úgynevezett dielektromos állandóját is. A D és E vektorterek közötti kapcsolat vákum esetén:

[math]D=\varepsilon E [/math]

ahol D az elektromos eltolás vektor, epszilon a vákum dielektromos állandója, E a térerővektor. A vákum dielektromos állandója:

[math] \varepsilon=10exp-9/36Pi=8.854 10exp-12 /varfi/m [/math]

Ezt most elmentem, amig rá nem jövök hogy kell epszilonnullát, nagyfi-t meg tizaminusztizenkettedikent irni. HA5KJ A valóságos dielektrikumok esetéban azt szokás megadni, hogy hányszorosára növeli az adott anyag a térerőt a vákumhoz képest. Ez a relatív dielektromos állandó. Például az üvegszálas nyáklemez 2.5 szeresére növeli a térerőt a vákumhoz képest.