„Makói rádióamatőr találkozó” változatai közötti eltérés

Innen: HamWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
27. sor: 27. sor:
  
 
# Közúton, személygépkocsival
 
# Közúton, személygépkocsival
#* Szeged felől a 43. számú főúton a Makóra beérkezés után a Gőzmalom utcán jobbra. (lásd térkép)
+
#* Szeged felől:
 +
A várost átszelő, a Főtéren keresztül haladó 43-as Szeged-Nagylak főútnak vasúti kereszteződése mellett, a keresztezés elötti területen (balra).
 +
 
 
#* Békéscsaba, Hódmezővásárhely felől a városon keresztül kell hajtani Szeged felé, majd a Gőzmalom utcán balra. (lásd térkép)
 
#* Békéscsaba, Hódmezővásárhely felől a városon keresztül kell hajtani Szeged felé, majd a Gőzmalom utcán balra. (lásd térkép)
 
#* Taxi
 
#* Taxi

A lap 2012. július 6., 07:30-kori változata

Ideje

Évente kerül megrendezésre, július 3. hétvégéjén szombaton. Konkrét időpont az aktuális események szócikkben.

Helye

A makói rádiós találkozó ez évben (2012. július 21-én) a "Baustudium" Kft. makói tanműhelyében lesz! Címe: Makó, Aradi út 130.

A várost átszelő, a Főtéren keresztül haladó 43-as Szeged-Nagylak főútnak vasúti kereszteződése mellett, a keresztezés előtti területen (balra), illetve az M43-as autópálya és makói elkerülő út, vagy Nagylak (Románia) felől érkezve a vasúti kereszteződés után (jobbra) található a "Tanműhely".

Lásd a csatolt vázlatot.

<QTH lokator=KN06GF12ed></QTH>

A helyszín GPS koordinátája: 46.21716N 20.50938E

A Google-alapú térkép: http://terkep.pro/gps/46.21716,20.50938

Útbaigazítás

A találkozó napján útbaigazítás a szegedi (R2X) átjátszón, illetve a szimplex S21-es frekvencián! Tel: +36 30 491 6345. Információ kérhető minden makói amatőrtől.

Megközelítése

Mako talalkozo bau.jpg
  1. Közúton, személygépkocsival
    • Szeged felől:

A várost átszelő, a Főtéren keresztül haladó 43-as Szeged-Nagylak főútnak vasúti kereszteződése mellett, a keresztezés elötti területen (balra).

    • Békéscsaba, Hódmezővásárhely felől a városon keresztül kell hajtani Szeged felé, majd a Gőzmalom utcán balra. (lásd térkép)
    • Taxi
      • Rádió Taxi: +36 62 211 588, +36 62 211 233.
      • CB Taxi: +36 62 211 222.
  1. Célszerű útvonal az M43 autópályán érkezők részére:
    • Az autópálya végén a körforgalomból továbbhaladni jobbra Makó / Nagylak / Arad irányába. A következő körforgalomnál már be lehet hajtani a városba: rövid lehajtó-szakasz után jobbra fordulni és folyamatosan haladni a "védett" útvonalon. Egy OMV kutat elérve az út szétválik párhuzamos egyirányú útszakaszokká. Amikor ismét egybe torkollanak az egyirányú utak elértük a város főterét. Ott jobbra tartva rá kell hajtani a várost átszelő 43-as útra és Szeged irányába kell hajtani.
  2. Autóbusszal (Volán info: +36 62 511 020, Országos autóbusz menetrend Tiszavolán menetrend)
    • Szeged felől (Kiszombor után) Makóra érkezéskor (az első megálló) a Szegedi utcán kell leszállni, majd a Gőzmalom utcán, Liget utcán át, a Maros töltésen keresztül a strandra. Kb 15 perc séta.
    • Egyéb irányból a buszpályaudvarra érkezés után a Szegedre induló buszokra kell felszállni (általában 30 percenként [óra:00 és óra:30] indulnak) és a Kölcsey utcánál kell leszállni, majd Szegedi utca, Gőzmalom utca, Liget utca, Maros töltés, strand. Kb 15 perc séta.
    • A buszpályaudvarról gyalog: Széchenyi tér, Szegedi utca, Gőzmalom utca, Liget utca, Maros töltés, strand. Kb 30 perc séta.
  3. Vonattal (MÁV info: +36 62 212 211, +36 40 494 949, Vonat menetrend)
    • Makó vasútállomásra érkezés után gyalog a Lonovics sugárúton, majd Liget utca balra, Maros töltés, strand. Kb 20 perc séta.

Szervező

Rendező, szervező a Makói Rádióamatőr Klub.

Szállás, étkezés

Étkezési lehetőség:

Bográcsos ebéd a találkozó helyszínén. Célszerű az ebédigényt előre jelezni!


Szálláslehetőség:

A Maros-parti Camping Motelben, Autós Panzióban és a városban található szálláshelyeken:

Program

2012-ben:

A rendezvény fő célja, hogy helyet, alkalmat biztosítson nagy létszámban rádióamatőröknek személyes találkozásra, egymás személyes megismerésére, a szakmai tapasztalatok, élmények megbeszélésére, átadására. Továbbá a barátság elmélyítésére, kikapcsolódásra, családtagok megismerésére.

Ugyanezen a napon és helyen tartja a Makói Rádióamatőr Klub tagsága a családi összejövetelét, amelyet a minél nagyobb számú vendégsereg még emlékezetesebbé, családiasabbá tesz.

Péntek (július 20.) 16:00 órától az üdülő elfoglalása, kitelepülés

Szombat (július 21.) 08:00 órától baráti találkozó, börzézés, beszélgetés

12:00 - 13:30 Ebéd

A találkozáshoz, a "jó-ízű" beszélgetéshez jó-ízű bográcsos ebédet ajánlunk. A "bolha-piac" mellett büfé fog üzemelni, és a bátrabbak kipróbálhatják a Maros-parti strandon épülő, de részben már használható "kalandpark" levegőben lógó kötél-hágcsóit...

17:00 órától szalonnasütés (remélhetőleg minél több vendég társaságában)

Vasárnap (július 22.) Strandolás, majd bontás.


Töltsön egy-két kellemes napot Makón, rádiós barátai, QSO partnerei, déli és keleti szomszédaink (YU, YO) társaságában!

Mindenkit szeretettel vár Makóra a Makói Rádióamatőr Klub tagsága HA8KCI

Története

HA8LUX Sanyi
†HA8DK Sanyi

A makói találkozó ötlete HA8LUX Sanyitól származik, aki korábban aktív CB rádiós (CB 22615) volt. Sanyi 1992-ben lépett be a Makói Rádióamatőr Klubba, s már az évben megszervezte az első rádiós találkozót. Sanyi a szervezésben már tapasztalt volt, hiszen 1984-1993 között ő szervezte például a CB rádiósok báljait is. Hamarosan amatőr vizsgát tett, hívójeles rádióamatőr lett, s a HA8LUX hívójel szinte összeforrt a makói rendezvénnyel. Igazi házigazdaként szolgálta-szolgálja a vendégeket. Persze segítők is voltak (és vannak ma is) a szervezésben. Kezdetben – míg köztünk volt – az „ízig-vérig” amatőr †HA8DK Sanyi volt a társ, aki mind az előkészületekben, mind magán a találkozón sokat tett azért, hogy mindenki jól érezhesse magát a Makón. A különleges szépségű Maros-parton azóta is minden évben meg van tartva a találkozó, a „mi” rendezvényünk. A rádiósoké! (akár CB, akár HAM rádiós, vagy mindkettő)

Honlapok

Képek