„LOG” változatai közötti eltérés

Innen: HamWiki
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
9. sor: 9. sor:
 
17. §
 
17. §
  
# A rádióamatőr forgalmi naplót köteles vezetni, és azt az utolsó bejegyzéstől számított 5 évig megőrizni. A forgalmi naplóban összeköttetésenként legalább az alábbi naprakészen feltüntetni:
+
# A rádióamatőr forgalmi naplót köteles vezetni, és azt az utolsó bejegyzéstől számított 5 évig megőrizni. A forgalmi naplóban összeköttetésenként legalább az alábbi adatokat kell naprakészen feltüntetni:
 
#* dátum;
 
#* dátum;
 
#* forgalmazás megkezdésének ideje (egyeztetett világidő, UTC szerint);
 
#* forgalmazás megkezdésének ideje (egyeztetett világidő, UTC szerint);

A lap 2006. június 8., 06:09-kori változata

A rádióamatőrök összeköttetéseikről forgalmi naplót (LOG) vezetnek.

A LOG szerepe kettős. Az egyik, hogy zavar- vagy más jellegű bejelentés esetén a hatóság visszamenőleg adatokat nyerhessen a rádióamatőr tevékenységéről. A másik, hogy a rádióamatőr vissza tudja keresni összeköttéseit és ezek alapján sor kerülhessen a a rádióamatőr összeköttetések igazolására, akár évek, évtizedek elteltével is.

A forgalmi napló formájára vonatkozóan nincs előírás, a LOG lehet papír-alapú vagy számítógépen vezetett (elektronikus).

A jelenleg hatályos magyarországi szabályozás - 6/2006. (V.17.) IHM rendelet a következőket írja elő:

17. §

  1. A rádióamatőr forgalmi naplót köteles vezetni, és azt az utolsó bejegyzéstől számított 5 évig megőrizni. A forgalmi naplóban összeköttetésenként legalább az alábbi adatokat kell naprakészen feltüntetni:
    • dátum;
    • forgalmazás megkezdésének ideje (egyeztetett világidő, UTC szerint);
    • ellenállomás hívójele;
    • frekvencia, adásmód;
    • összeköttetés minőségi jellemzői (R S T).
  2. Átjátszó állomás használata esetén a forgalmi naplóba elegendő az átjátszón való tényét, kezdetét és végét beírni.
  3. Mozgó amatőrállomás és különleges amatőrállomás forgalmáról – a versenyállomás

alkalmi amatőrállomás esetének kivételével – nem kell forgalmi naplót vezetni.