Kohérer

A HamWiki wikiből

A kohérer volt a legelső szikratávírok vevője. Gyakorlati jelentősége nincs már, de egy megemlékezést megér.

Működési elve

A kohérer lényege egy fémpor keveréket tartalmazó üvegcső, melynek két végéről elektródák nyúlnak be a fémporba. Alap állapotában a kohéreren nem lehet áramot átvezetni, szigetelőként viselkedik.

Elektromos szikra által keltett elektromos rezgések hatására (ezt ma egyszerűen nagyfrekvenciás rezgéseknek hívjuk) a kohérer szemcséi összerendeződnek, egymáshoz tapadnak, kohézió lép fel közöttük és a cső elektromosan vezetővé válik. Ez az elektromos vezetőképesség mindaddig tart, míg a kohérert meg nem rázzuk, mert a mechanikai ütések hatására a szemcsék szétesnek és a kohérer újra szigetelőként viselkedik.

Eleinte a kohérer szétrázására mechanikus óraszerkezeteket alkalmaztak, hasonlóan, ahogy az ébresztőóra kalapácsa ütögette a csengőt, majd Popov alkalmazott először villamos-csengőt és elérte azt, hogy a beérkező jel törli a kohérer vezető állapotát, alkalmassá téve egy újabb jel fogadására.

A kohérer áramvezető képessége azonban korlátozott, nem elegendő arra, hogy a rajta átfolyó áram működtessen egy távírógépet, vagy közvetlenül egy villamos csengőt, de arra elegendő, hogy egy érzékeny távíró relét behúzzon és annak munkaérintkezője már elvégzi akár egy csengő, akár a távírógép működtetését.

Marconi nagy kísérlete

A kísérletről azon nyomban a világsajtó is beszámolt és - ahogy ez lenni szokott - a kételkedők is azonnal többen voltak, mint akik hittek Marconinak. Azt mondták, hogy csak a légköri zajokat, zörejeket hallották -, azt az "S"-t biztosan nem lehetett tisztán kihámozni. Szomorúan jegyzi meg Marconi, hogy - bár ugyan nagyon jó viszonyban voltak - de eleinte még Edison is kételkedett abban, hogy ez a kísérlet sikerült.

Lásd még: szikrainduktor